Túrós Pogi Karantén Módra

Ez az a blogbejegyzés, aminek már legalább tízszer nekiláttam és sosem jutottam odáig, hogy kimenjen a nagyvilágba. Ilyen a két gyermekes anyák élete, főleg karantén idején. A fél ország szenved az élesztőhiány miatt, mivel a járvány kezdetén rengetegen úgy döntöttek otthoni pékséget indítanak és felvásárolták a boltok polcán lévő élesztő készleteket. Se friss, se por vagy csak nagyon elvétve és abból is vesrekedés lesz. Ez a pogácsa pont ezt a problémát igyekszik kiküszöbölni. Nem kell hozzá ez az értékes hozzávaló. A sütőpor pedig nem hiánycikk még. A másik nagyon pozitív tulajdonsága ennek a remek poginak az, hogy nem kell keleszteni és hajtogatni sem, csak két órát pihentetni a hűtőben, úgyhogy érdemes előre begyúrni a tésztát. A harmadik pozitívum az, hogy karantén idején nagyon jól le lehet kötni vele a gyerkőcöket. Az én 22 hónaposom csak úgy szaggatta a tésztát és tojással kente a pogik tetejét. Aki nem hiszi annak videót is tudok mutatni. Legalább fél óráig elpepecselt vele és még fejleszti is ez a tevékenység. A negyedik és egyben utolsó jó dolog, hogy ha készen van nem lehet abbahagyni. A külseje ropogós, a belseje puha, a túró teljesen elmálik benne sütés közben, viszont nagyon kellemes ízt ad neki. Bárki könnyedén elkészítheti és még a teljes kiőrlésű liszt sokszor keserű íze sem érződik rajta.Karantén pékségre fel! Vigyázzatok magatokra! Maradjatok otthon!

Hozzávalók:

  • 225 g túró
  • 250 g liszt: 70% teljes kiőrlésű liszt + 30% fehér liszt
  • 1 db tojás + 1 db tojás a kenéshez
  • 100 g vaj
  • 2 evőkanál tejföl
  • fél csomag sütőpor
  • 1 teáskanál só
  • 2 teáskanál szezámmag

Elkészítés:

  1. A hozzávalókat összekeverjük egy nagy tálban.
  2. Majd kézzel jól összegyúrjuk.
  3. Fóliába csomagolva 2 órát pihentetjük a hűtőben.
  4. Ezután kb. egy centisre nyújtjuk a tésztát és kiszaggatjuk a pogácsákat.
  5. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük őket.
  6. Felverünk egy tojást és megkenjük a tetejüket végül szezámmagot szórunk rá.
  7. Előmelegített sütőben 180 fokon 25-30 perc alatt készre sül.

túróspogácsa

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.