Eperdzsem Polcz-os üvegben Cukormentesen

Polcz-os üvegek szerte széjjel. Így kezdődött az én lekvárkészítős sztorim. Ugyanis igencsak sok Polcz-os étel mentett meg az éhhaláltól az utóbbi kisbabás időszakban. Mindenkinek bátran ajánlom, mert nagyon finomak, könnyen beilleszthetőek a diétába és még a kisgyerekek is szeretik. A Polcz-os befőttes üvegeket pedig vétek lenne kidobni. Inkább töltsük meg valami finomsággal. Jelen esetben dzsemmel. Ez lesz az első olyan posztom, ahol nem írok receptet. Ennek az az oka, hogy mindenki máshogy szereti, ha szerencsénk van még megvan valahol nagyi receptje. Annyit azért elárulok, hogy 3 kg gyümölcshöz fél kg eritritet adtam, de ha legközelebb csinálok csak negyed kilót fogok beletenni, mert az eritrit főzéskor még édesebb lesz. Szerencsére a mai időkben már nem kell órákon át főzni és dunsztolni sem. Ha két pici gyermek és egy kitartó férj mellett meg tudtam csinálni, akkor szerintem bárkinek menni fog. Az eper ízét pedig érdemes üvegbe zárni. Mindig igyekszem helyi termelőktől beszerezni ezt az édes portékát, mert igaz szinte egész évben lehet kapni, de az import gyümölcstől sokszor fel tudnék robbanni, mert semmi ízük sincsen. Idén volt olyan szerencsém, hogy a helyi anyukák összefogtak és létrehoztak egy eper kalákát. Tahitótfaluból érkezett hozzánk a friss eper és mondanom se kell árban a töredéke annak, amit a boltban lehet kapni az íze pedig magáért beszél. Szóval mindenkit bíztatok arra, hogy helyit vásároljon. Miután kész lett a dzsem, elutaztunk a szüleimhez, akik idén is ültettek folyton termő epret és rájöttem az a legfinomabb a világon. Nem maradt annyi ideje, hogy a befőttesüvegben landoljon. És miért olyan jó az eper? Mert tele van C vitaminnal, kevesen tudják de több van benne, mint a citromban. Rákmegelőző, vércukorszabályozó hatása van és csak 6 g szénhidrát található 100 g gyümölcsben. Egy rossz tulajdonságát tudnám megemlíteni, hogy hamar romlik. Hűtőben is csak 1-2 napig lehet tárolni. Ezt a problémát oldja meg a lekvár vagy dzsemkészítés. Így télen is lehet majd élvezni az ízét. A Polcz-os üvegek tetejére a férjem egy régi, tönkrement ingjéből szabdalt kör alakú anyagot tettem, amit befőttesgumival rögzítettem. Újrahasznosítás a köbön. A képen látható tízórait vagy uzsonnát mindenkinek ajánlom. Teljes kiőrlésű kenyér megkenve vajjal és eperdzsemmel, hozzá egy csésze kávé. Az élmény felejtehetetlen lesz, majdnem olyan, mint régen nagyinál, de csak majdnem.

Eperdzsem1Polcz-os termékeket innen tudtok rendelni: https://adalekmentesen.hu/webshop/

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.