Sütőtökös Sajtorta Mogyoróvajjal Akár Édesítő Nélkül (IR)

Mostanában bevallom nem igazán jött az ihlet és időm sem nagyon volt, mert 2 pici gyerek mellett nincs túl sok sgítségem és aki volt imádnivaló babysitter, a Covidos idők miatt lemondta. Így a gondolataim legnagyobb részét a gyerekek foglalták le. A szüleim a barátaikkal a Balatonon voltak pár napot és hazafelé megbeszéltük, hogy találkozunk valami teraszos helyen. Ez a teraszos hely az egyik kedvenc gyerekbarát kávézóm, amiért még Budapestről is eljönnek a családok Biatorbágyra. Szóval a Kisvilla egy nagyon édes, zegzugos hely és ha mentes sütit szeretnénk vagy finom kávét érdemes próbát tenni. A kisfiam már tudja hol van a játékdoboz elrejtve. Szóval épp a Kisvilla teraszán ültünk egy gyönyörű szeptemberi napsütéses délután, amikor Peti elkiálltotta magát: “Sütőtökös pite is van!” Akkor kérünk, mondtuk szinte kánonban kivéve apukám, aki nem szereti a sütőtököt. Szóval ez a desszert megosztó, mert vannak, akik hadi lábon állnak a sütőtökkel és ebben igazán kiérezni az ízét. Megkaptuk a piténket és Zsuzsi azt mondta, hogy szerinte mascarpone is van benne. Mivel imádom a mascarponét jött az ötlet, hogy a következő sütim sajttorta lesz sütőtökkel és mivel imádom a mogyoróvajat az lesz a tetején. Biotech-es mogyoróvajat melegítettem fel és azt csurgattam a tetejére. Igaz a tortát piteformában készítettem mégis úgy néz ki, mint egy három emeletes torta. Beavatlak titeket a titokba. Mikorra szépen összeállt és kellőképpen szeletelhetővé vált a torta kivágtam belőle 3 korongot és azokat tettem egymásra. Egy igazán szerethető, igazán őszi desszert ez. A férjemtől nem győzöm bezsebelni a bókokat, neki jelenleg ez a kedvence és a kisfiamat sem kellett kínálgatni. Ha valaki nem szereti az édesítőket akkor sincs baj, mert ez a süti megengedi az édesítő elhagyását is ha a sütőtök elég édes semmi szükség további édesítésre.

Hozzávalók:

  • 1 csomag sárga Gullon keksz
  • 70 g vaj
  • 250 g mascarpone
  • 350 g sült sütőtök
  • 6 db lapzselatin
  • 1 dl tejszín
  • pici vanília őrlemény
  • 2 evőkanál eritrit (elhagyható)
  • egy csipet só
  • pici őrölt kardamom
  • 1 teáskanál fahéj
  • 50 g cukormentes mogyoróvaj

Elkészítés:

  1. A kekszet zúzd össze és keverd hozzá az olvasztott vajat.
  2. Egy 23 cm-es piteformát bélelj ki sütőpapírral.
  3. Kanalazd rá a kekszes alapot és a kanállal vagy egy pohár aljával szépen simítsd egyenesre.
  4. Mehet az alap a hűtőbe minimum egy órára.
  5. A sütőtököt tedd mixerbe és adagold bele a fűszereket, a sót és az eritritet, amit ha elég édes a sütőtök akár el is hagyhatsz.
  6. A lapzselatinokat áztasd egy pohár hideg vízbe.
  7. A tejszínt melegítsd fel mikróban, de ne túl forróra.
  8. A lapzselatinokat 5 perc után nyomkodd ki és tedd a meleg tejszínbe, hogy feloldódjon. Kevergesd kicsit, hogy segítsd az oldódást.
  9. A mascarponét öntsd egy tálba és kezd el habverővel habosítani.
  10. Add hozzá a tejszínbe kevert zselatint és a sütőtökpürét.
  11. Ha a krém szép egynemű lett öntsd a kekszes alapra és mehet a hűtőbe még legalább 3-4 órára.
  12. A tetejére kerülhet felmelegített mogyoróvaj vagy akár megmaradt sütőtökpürével is lehet díszíteni.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.